Bár Dagnirt követi, ezt sokszor Shoke nevével palástolja. Nem tartja jó ötletnek, ha mindenki tudja, kibe veti hitét, hisz ezt könnyen ki lehet használni. Furcsa lenne viszont, ha a kölykök védelmezőjét követné, ezért olyat kellett választania, aki legalább némiképp érthető, hogy kötődik Ronilhoz. Illetve fordítva, hisz végülis a hím hisz benne, nem annyira az isten hisz Ronilban...
  Bizalmatlan más hímek iránt, sokszor a nőstényekkel és kölykökkel is, de azért velük többnyire jól kijön. Kissé kaotikus jellem, viselkedésében hangulata lényegesen közrejátszik, de ezt megtanulta kezelni. A tiszteletet csak annak adja meg, aki szerinte méltó rá, és ha az alfa nem tartozik ezek közé, gyakran ellentétben találhatja magát a felderítővel. "Nem a névnek tisztelgünk, csak a rangnak! Én sokszor még annak sem!"
  Persze, Ronil nagyon jól tudja, hol a határ, azonban ennek feszegetésétől ez nem tartja vissza. Hiába is éles a nyelve, jó munkaerő, legyen szó csapatban dolgozásról, vagy esetleg solo feladatról. Imádja az esőt, a zöldet, az erdőt... Igazából csak a sivár vidékeket nem szereti. Pedig személyiségéhez talán ezek illenének jobban, ugyanis a nagy tömeg helyett jobban érzi magát a kisebb társaságokban, vagy egyedül. Ilyenkor jó társaság ő maga is, de ha sokan vannak körülötte, mogorvává és elviselhetetlenné tud válni.

  Ronil nem kifejezetten nagy farkas, éppenhogy nagyobb, mint egy nőstény, de dús bundája ezt gyakran elrejti. Átlagos hímhez képest kisebb termete gyors és könnyed mozgással jutalmazza, léptei biztosak még ismeretlen területen is.
  Tartása büszke ugyan, de nem fellengzős, mint apjáé, csak önbizalmat sugároz. Athletikus felépítése miatt különleges trükkökre képes, amikre normális farkas talán nem is gondolna, nem hogy még le is utánozza. Előszeretettel üldögél például fák ágai között, harc közben pedig nem csak fogait használja... Piszkosfehér bundája, ha még hempereg is egy kicsit a földön, sárban, bárhol mégjobb rejtőzést biztosít, igaz, ígyis aktívan kell figyelnie, hogy a továbbra is látható fehér foltok ne legyenek feltűnőek. Ha éppen nem "dolgozik" szépen karbantartja magát.
  Fülei, csak úgy, mint szeme, beszédesek, habár ezt olykor némi színészkedés kíséretében ki túl is játsza, és hátrányát előnyre fordítja. Ha kommunikál, akkor általában aktívan, egész testével teszi.

  Nem éppen átlagos családba született, és ennek meg is maradt a nyoma. Az élet kegyetlenségét hamar meg kellett tanulnia, ahogy a játékszabályokat is. Élete első része kész tortúra volt, egyenesbe csak azután kezdett jönni, hogy befogadták a Thelion falkába. Máig nem tudja eléggé megköszönni új "családjának" ezt a szívességet, de ezt viselkedése nem tükrözi.
Amit a harcról tud, annak nagyrészét még falka előtti idejéből szedte fel, részben erős és kegyetlenmancsú apjától, részben az élettől, hisz sok ismeretlen lénnyel kellett farkasszemet néznie.
A vészterhes idők csendre és lapulásra, a láthatatlanság műfajának apró mozzanataira okították, és mivel életben akart maradni, ő tanult. És fejlődött, és edződött. Gyorsan...
Persze technikáján bőven volt mit csiszolni, mikor a Thelionhoz került, de éles esze miatt ez nem volt olyan nehéz feladat, mint némi bizalmat és tiszteletet verni belé...
Szülei két külön falkából kivált kóborok voltak, akik hirtelen fellángolásból jöttek össze. Utánna falkát akartak alapítani, de ez sajnos nem egészen volt sikeres...
Ronil testvérével csak azután lázadt fel apja ellen, miután egyrészt már elég erősek lettek, másrészt a "vezér" saját párját küldte a halálba, és ezzel az ifjak anyját, és ezzel szinte egyetlen törődő társát is.
A falkába eleinte nehezen illeszkedett be, főleg a hirtelen jött veszteségek miatt. Ameddig ugyanis a múltján nem tudott túl lépni, mindenkihez acsarogva fordult, gondolatban legalábbis. Mutatni ezt persze nem mutatta, hisz akkor az első alkalommal repülhetett volna, és azért ennél élelmesebb volt. Feladatait céltudatosan végezte, amit az alfa mondott, általában megtette. Ha meg éppen nem, természetesen a büntetés után elvállalta helyette más. Makacsul ragaszkodott egy-egy dologhoz, így bőven volt része hidegben és melegben is.
Összességében a falkában töltött pár hónap kellemes volt, és már épp elengedte volna magát, mikor a szellemek háborúja közbeszólt. Pont akkor, mikor már majdnem ő maga is elégedett volt az életével (az itt-ott feltűnő harcok, az éhínség és a háborúk ugyanis neki nagyonis jól feküdtek, a békét nem bírta volna olyan jól, mint a folyamatos aktív éberséget).
Munkája tekintve feladatkörét a magasba ugrott, és már nem foglalkozott vele, hogy válogasson, amit parancsba kapott, azt megtette. Hirtelen a helyzet kiéleződött és követhetetlenné vált. Többé nem csak egy éles játszma volt az egész, amit a háttérben egyengethet falkája számára, hanem egy olyan élet-halál harc, ami már őt is próbára tette. Kíméletlen és undorító módszerek, vér, aljasság és mérhetetlen mennyiségű ellenség. Élvezte, beteges módon élvezte, mégis minden más farkassal együtt kínlódta végig az időszakot. Mindent a lehető legjobban végzett el, de nem az alfájáért feszítette a tűréshatárig magát, hanem az istenért, akit követett. És magáért.
A háború mámorosan, szinte egy homályos fátyol mögött zajlott le, és mikor végül vége volt az egész inkább csak egy tűnékeny álomnak hatott, mint valóságnak. De a jelek megmaradtak. Sebhelyek tarkítják bőrét, és bár bundája a legtöbbet gyönyörűen elrejteti, azért még változatlanul ott vannak. Már korábban is ügyes harcos volt, ráadásul egymaga is képes volt életben maradni hetekig, de a háború alatt olyan szikár hímmé vált, hogy kölyökként valósággal félt volna magától. A törékeny béke, vagy inkább egyensúly unalmas napokat hozott a korábbiakhoz képest, de kiélesedett érzékei örökké figyelnek az újabb veszély jeleire. Határozott, erős (lélekben), kifejezetten veszélyes ellenféllé vált, holott fizikai ereje erre nem adna okot. Sokaknak fel se tűnik.
Mai napjaira már inkább a belenyugvás és a néma várakozás jellemző. Mint bárki, ő maga is értékeli a békét, a nyugalmat, de nem képes letagadni, hogy számára igenis kell a következő kaland, még ha az az életébe is kerül majd. Túlélte a háborút, tapasztalattal, trükkök tárházával lett gazdagabb, és nem meglepő módon az eddig rebellis kis fiatal felnőtt megkomolyodoott. Valahogy úgy érzi, hogy mostmár a falkájához is kapcsolódik, nem csak egy olyan tag már, aki bármikor eltűnhet és senki se veszi észre. Épp ezért az némiképp megrendítette a szürkehabos keserédes lelkivilágát, amikor a rangok gyakorlatilag eltűntek, és ő maga mindenki mással egy szintre került. Hiába, a vérét nem tagadhatja meg...

  A mágia szülötte, a Csont Királyok fia.
  Diroug Ilnyw vér folyik az ereiben. Igaz, apja inkább volt Samrani (és annak se egészen tiszta), de Jade még a végtelenül büszke hím fejét is el tudta csavarni, "korcssága" ellenére (ő viszot "tiszta korcs" x) ). Persze ennek meg is lett az eredménye, a nőstény ebbe a választásba belehalt... Apja: Sargon - Diktatórikus fegyelmet tartott a (kis)csalágban, annak jellemző eszközeivel. Ezt persze az anya és a kölykök megunták, habár egykor még szerették. Az anyát megölte engedetlensége miatt, de a kölykök sikeresen elkergették. Anyja: Jade, családi viszályban elpusztult... Testvére: Kicsivel megszabadulásuk után ostoba módon az emberek falujába mentek vadászni... aminek meglett a következménye, így mamár csak Ronil vehet levegőt.
  Testvérével hihetetlenül szoros kapcsolatot ápolt, örökké eggyütt örültek, szenvedtek, mozogtak. Egymás gondolatait is szinte egy pillantásból tudták, így a Sargon által kiosztott "kiképző" feladatokat utánozhatatlan összhanggal vitték végig, rendszerint sikeresen. Jade mindenben mellettük állt, bár nem az a tipikus anyamodell, akinek a kedvességét és bíztatását a legtöbb kölyök maga mögött tudhatja, ha akadályba ütközik. De őt még szerette. Őt még képes volt valahol elfogadni, sőt, egyenesen büszke volt rá, hogy az ősének tudhatja. Apjával viszont a kapcsolata sivár volt és kegyetlen, ahogy maga a családfő is a kölykei felé. Sargonnak, bár nem látott rendes családot, végtelen szeretettel és odaadással, a család egy szent, közeli dolog volt, ami összetartja a farkasokat és erősebb minden más köteléknél. Ezt a meglátást zúzta darabokra szinte minden nap Sargon, így több, mint érthető, hogy a fiatal kölyök lázongott és ellenkezett ahol és amikor csak tudott... természetesen a következményeket vállalva. Mégis a kölyök újra mmegerpsítette az elveit és reményeit minden nap, ellenállt apjának, egészen a döntő napig, amikor végül minden meváltozott...